2011. január 31., hétfő

Székelykáposzta

Nagyon régen készítettem már székelykáposztát, pedig ez az egyik kedvenc ételem. Tudom, sok féle recept létezik, de Én nem szoktam variálni a dolgot, mindig az alábbi recept szerint főzöm. Ami szerintem igazán fontos ennél ételnél, az a káposzta és a hús minősége. Kivétel nélkül, mindig piacon vásárolom meg a káposztát, boltban kapható zacskós változatból sosem készítem.




Hozzávalók:
4 fej vöröshagyma
1 kg savanyú káposzta
60 dkg sertéscomb felkockázva
babérlevél
egész bors
olaj
erőspaprika ízlés szerint
tejföl

  1. A hagymát kockázzuk fel, és kevés olajon dinszteljük meg.
  2. Tegyük a megdinsztelt hagymára a seréshúst, és kevergessük addig, amíg a hús ki nem fehéredik.
  3. Szórjunk s húsra pirospaprikát ás öntsük fel vízzel. Sózzuk, majd tegyük bele a babérlevelet, a borsot és az erőspaprikát.
  4. Tegyük bele a káposztát, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje az egészet.
  5. Lassú lángon főzzük készre.
Tálaláskor tejföllel, és ízlés szerint erősparikával ízesítsük még. Mi most önmagába ettük, de nagyon finom pogácsával is.

2011. január 30., vasárnap

Meggyes túrókrém

Már két hete fogyókúrába kezdtem, ami lényegében abból áll, hogy nem eszek magas szénhidrát tartalmú ételeket. Mivel nagy kedvencemmé vált ez a nagyon egyszerűen elkészíthető desszert, ezért gondoltam, hogy itt is közzé teszem. Természetesen aki gondolja, édesítőszer nélkül is készítheti, akár mézzel, vagy valamilyen cukorral.



Hozzávalók:
25 dkg túró
1 kis doboz 12%-os tejföl
édesítőszer
fagyasztott meggy
  1. A túrót törjük össze egy villával, és keverjük hozzá a tejfölt
  2. Ízesítsük ízlés szerint édesítőszerrel.
  3. Keverjük bele a még fagyos meggyet, majd töltsük poharakba.

2011. január 27., csütörtök

Dolce vita 4. születésnapjára

Kedves Dolce Vita,

Felhívásodat követően egyértelműen úgy éreztem, hogy Nekem is itt a helyem. Eredetileg nem az utolsó vendégek között szerettem volna érkezni, de nagyon sok dolgom volt a hetekben..... Meg hát, az az igazság, hogy nem is vagyok egy kimondottan  időben érkező típus. Az esetek döntő többségében mindig, minden honnan elkések:) Pszt!

El kell, hogy mondjam, igazán sokat töprengtem azon, hogy milyen finomsággal készüljek erre a nem mindennapi eseményre.
  • Mi lehet vajon az, amit igazán szeretnél?
  • Mi lehet az, amit mások valószínűleg nem hoznak?
  • Mi lehet az, ami igazi meglepetést tud Neked okozni?
  • Mi lehet az ami illik ehhez az alkalomhoz?
Nos..........nagyjából ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben január 10-e óta, a rengeteg munka mellett. Időközben több ötletem is volt, melyek egy részét végül elvetettem, azonban a végére maradt három olyan, melyek közül csak nagyon nehezen tudtam volna választani.

Kedves Dolce Vita!
Végül is arra jutottam, hogy, akinek ilyen csodálatos blogja van, ilyen sokat és ilyen kíváló minőségben dolgozik, az igazán megérdemelhet néha-néha több finomságot is! Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok, legyen szép napod, és még szebb további éveid!
Nagyon remélem, hogy nem fogtam mellé, és tetszenek majd az ajándékok!

Íme az ajándékaim:
Az első meglepi egy egytálétel
A második természetesen egy desszert    (Dolce and keserű:))
A harmadik pedig egy ital

Sok szeretettel:
Mézesélet

Jaj! Majdnem elfelejtettem!
Mielőtt elindultam otthonról, készítettem egy fotót a konyhámról, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.
Szerinted is passzol oda egy piros színű kávéfőző, vagy inkább feketét javasolnál?

Vaníliás-kávés panna cotta kávézselével

A következő desszertet minden kávé rajongónak szívesen ajánlanám a figyelmébe. Az édes vaníliás panna cotta és a kávé találkozása figyelemre méltó:)

Hozzávalók (2 adaghoz)
2 dl tejszín
1 dl tej
2 lap zselatin
fél rúd vanília
3 kk nescafe
cukor

kávézselét az alábbi recept szerint előre elkészítettem.

A panna cottát két lépésben lehet elkészíteni, hogy a rétegek szépen különváljanak egymástól.
  1. A tejszín és a tej felét öntsük egy lábasba. Tegyünk bele ízlés szerint cukrot, valamint a vanília rúd belsejéből kikapargatott magokat. Dobjuk bele a vanília rudat, hogy az ízek onnan is a panna cottába kerüljenek:). Kevergessük el, és forraljuk fel az egészet.  
  2. A zselatin lapot áztassuk 5 percig hideg vízbe, majd tegyük bele a felforralt alapba és kevergessük addig amíg fel nem oldódik.
  3. Töltsük a panna cottát tetszőleges formájú edényekbe, poharakba. Amint megszilárdult, kezdhetjük is a kávés réteg készítését.
  4. A tejszín és a tej másik felét öntsük egy lábasba. Tegyük bele ízlés szerint cukrot (szerintem csak minimálisat) valamint keverjük hozzá a kávét. Kevergessük el, és forraljuk fel az egészet.
  5. A zselatin lapot áztassuk 5 percig hideg vízbe, majd tegyük bele a felforralt alapba és kevergessük addig amíg fel nem oldódik.
  6. Töltsük a panna cottát a megszilárdult vaníliás réteg tetejére, majd néhány órát tartsuk hűtő szekrényben.
  7. Borítsuk ki a panna cottát finoman az edényből. Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben megoldani, ha az edényt fél percre melegvíz alá tartjuk.
  8. A panna cotta tetejére vágjunk egy vékony szeletet a kávézseléből

Kávézselés ital

Magam sem gondoltam először a következő kávés finomságról, hogy ennyire finom. Kár, hogy ilyen hideg van most. Meleg nyári napokon fantasztikus hűsítő lehet.



Hozzávalók:
2 dl főzött kávé
fél vaníliarúd
3 cl fehér rum
cukor ízlés szerint
2 lap zselatin
tej



  1. Főzzük le a kávét.
  2. A zselatin lapokat áztassuk be 5 percre hideg vízbe.
  3. Ízesítsük a kávét cukoral és adjuk hozzá a vanília kikapargatott belsejét, valamint a rumot.
  4. A zselatint tegyük bele a kávéba és keverjük addig, amíg fel nem oldódik.
  5. Tetszőleges formákba adagoljuk ki, néhány óra múlva a kíválasztott formában fog megszilárdulni
  6. Várjunk amíg kihűl, majd fogyasztásig tartsuk hűtőszekrényben.
Amint megszilárdult, már fogyasztató is. Ezek után nincs más dolgunk, mint belekanalazni a pohárba, és felönteni hideg tejjel.

A zselét fogyaszthatjuk tej nélül is, desszertként. Tejszínhabbal, vagy fagylalttal nagyon finom lehet.

Chilis bab - chili con carne

Többször is készítettem már chilis babot, de azok a variációk a közelébe sem értek annak mint, amit most sikerült készítenem. Azt azért el kell, hogy mondjam, hogy nem véletlenül sikerült így. Egy két trükköt úgy tanultam, nem is olyan régen.......méghozzá egy kiváló szakácstól. Múlt év októberében történt a dolog, akkor bográcsban készült az étel. Nem tudom, hogy sikerült-e mindet megjegyeznem, de az biztos, hogy fantasztikusra sikeredett.
Azt tudtam ugyanis meg, hogy amitől igazán jó lesz ez az étel az a  kávé és az étcsokoládé. Biztosan állíthatom, mennyeivé varázsolja az amúgy is jó ízeket!



Eredetileg nem konzerv babból szerettem volna készíteni, de idő hiányában azzal készült:)

Hozzávalók:
50 dkg darált sertéscomb
1 doboz vörös bab konzerv
1 doboz fehér bab konzerv
1 doboz csemege kukorica
1,5 doboz hámozott paradicsom
5 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csésze kávé (lefőzött)
2 kocka jó minőségű étcsokoládé (85%-os Lindt-et használtam)
2 kk őrölt köménymag
4 babérlevél

olaj
2 kk bors
3 kk oregano
2 pepperoni
pirosparika
őrölt chili


  1. A hagymát kockázzuk fel és dinszteljük meg kevés olajon majd tegyük félre.
  2. Egy másik, nagyobb edényben nagyon kevés olajon süssük zsírjára a darált húst. Ezután adjuk hozzá a megdinsztelt hagymát.
  3. Szórjuk rá a a fűszereket (köménymag, bors, babérlevél,oregano, chili), valamint sózzuk.
  4. Tegyük hozzá a feldarabolt paradicsomkonzervet, valamint a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és a pepperonit.
  5. Öntsünk hozzá a kávét, egy kicsi vizet és főzzük össze az egészet. Valamint ha kell, még ízlés szerint tovább ízesíthetjük a fűszerekkel.
  6. A konzerveket folyó víz alatt mossuk át, majd tegyük bele mindegyiket.
  7. Dobjuk bele az étcsokoládét és lassú lángon főzzük össze az egészet.

2011. január 16., vasárnap

Forró csokoládé

Egy nagyon finom, kényeztető finomságot hoztam ma, melyet kizárólag csak a csokoládét nagyon kedvelő olvasóimnak ajánlok.
Vigyázat! Nagyon finom......azonban kalória tartalma miatt, az évente maximum egyszer-kétszer fogyasztandó finomságok kategóriájába sorolnám:)



Hozzávalók:
10 dkg jó minőségű étcsokoládé (Én 85%-os Lindt-et használtam)
2,5 dl tej
2 tk vaníliás cukor


   

  1. A csokoládét törjük össze nagyobb darabokra, és gőzfürdő felett olvasszuk fel teljesen folyékonyra.
  2. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot és keverjük ki teljesen simára.
  3. Egy lábasban melegítsük fel a tejet, és adjuk hozzá az olvasztott csokoládét.

2011. január 13., csütörtök

Majonézes sajtos gombasaláta

Valami nagyon gyors és egyszerű dolgot szerettem volna készíteni a vacsorára készülő zsemléhez. Így esett a választás a majonézes gombára, amibe sajtot is tettem.


Hozzávalók:
80 dkg csiperke
20 dkg edami sajt
1 nagy doboz tejföl
5 ek majonéz
mustár
só cukor

  1. A gombákat tisztítsuk meg és sós vízben 5 percig főzzük őket.
  2. Keverjük ki a tejfölt a majonézzel, és ízesítsük sóval, mustárral és cukorral.
  3. A kihűlt gombákat vágjuk össze vastagabb szeletekre. A sajtot kockázzuk fel.
  4. Keverjük bele a majonézes alapba a gombát és a sajtot.
  5. Fogyasztásig tartsuk hűtőszekrényben, hogy az ízek összeérjenek.

2011. január 12., szerda

"Vegyes tejes"zsemle

Többféle zsemle is szokott Nálam készülni, melyekhez általában különféle tejtermékeket szoktam használni. Ezt a változatot azonban  most készítettem először, de nem utoljára. Azért kapta a vegyes tejes nevet, mert mint látjátok többféle tejterméket is tartalmaz. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.!
Hamarosan érkezik majd a többi zsemle receptem is...


Hozzávalók:
60 dkg BL 80-as liszt
1 ek burgonyapehely
3 dkg élesztő
1 kk cukor
1,5 kk só
1 dl tej
1,75 dl joghurt
0,75 dl tejföl
1,25 dl kefir
0,5 dl savó



  1. Az 1 dl tejbe tegyük bele a cukrot, és melegítsük fel langyosra. Futtassuk meg benne az élesztőt.
  2. A lisztet szitáljuk át, majd melegítsük fel a mikróban langyosra. A melegítés akár el is hagyható, Én szeretek így dolgozni, mert hamarabb indul el a kelesztési folyamat.
  3. A liszthez adjuk hozzá a burgonyapelyhet, a sót és a felfuttatott élesztőt.
  4. Mérjük ki a tejfölt, a joghurtot, a kefirt és savót és öntsük hozzá a többi alapanyaghoz.
  5. Az egészet kézzel vagy géppel dagasszuk össze, ha esetleg még szükséges adjunk hozzá tejet, vagy lisztet. A lényeg, hogy egy lágy tésztát kapjunk. Szórjuk le a tetejét lisztel, és kelesztőtálban lefedve hagyjuk megkelni.
  6. A megkelt tésztából formázzunk meg a zsemléket és tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe.
  7. Permetezzük le a megformázott zsemléket vízzel és hagyjuk kb a duplájára kelni.
  8. A megkelt zsemléket ismét permetezzük le vízzel és tetszés szerint szórjuk meg magvakkal (szezám, len stb)
  9. 200 fokos előmelegített sütőben süssük készre kb 15 perc alatt.

2011. január 11., kedd

Májpástétommal töltött karaj

Ez a töltött karaj készült Nálam a hét végén. Burgonyapürével és gombamártással került terítékre.



Hozzávalók:
1,5 kg karaj
35 dkg májpástétom vagy májkrém
1 tojás
4 közepes gomba


  1. Sózzuk be húst minden oldalról és hagyjuk néhány óráig hideg helyen.
  2. A karajt szúrjuk át mindkét végéről egy késsel, majd dugjuk át rajta egy főzőkanál nyelét.
  3. A tojást verjük fel és keverjük el a májpástétommal. A gombákat szeleteljük fel vastagba szeletekre.
  4. A pástétomot és a gombát töltsük bele a karajba a hús mindkét végéről.
  5. A maradék pástétomot oszlassuk el a karaj oldalán és az alján (ha csak a közepébe szeretnénk tölteni, akkor bőven elegendő a fele pástétom mennyiség is)
  6. Tegyük bele a húst egy jénaiba és fedjük le.
  7. 150 fokon süssük kb 3 órán keresztül, majd 180 fokon még 45 percig.
  8. Hagyjuk a húst kihűlni, utána tudjuk gyönyörűen tetszőleges vastagságúra szeletelni.

2011. január 9., vasárnap

Gombamártás

Sült húsokhoz ajánlom ezt az egyszerűen elkészíthető gombamártást. Mi töltött karajhoz és burgonyapüréhez fogyasztottuk.

Hozzávalók:
30 dkg gomba (Én most csiperkét használtam)
1 fej vöröshagyma
2 dl tejszín
4 ek tejföl

fél tk bors
olíva olaj

  1. A vöröshagymát kockázzuk fel és dinszteljük meg oilívaolajban.
  2. Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott gombafejeket és néhány perc alatt pároljuk meg a gombákat, valamint sózzuk és adjuk hozzá a borsot.
  3. Várjunk amíg kihűl kicsit, és botmixerrel pürésítsük össze.
  4. Adjuk hozzá a tejszínt és a tejfölt és főzzük össze a mártást.

2011. január 5., szerda

Kinder pingui

Karácsonyra sütöttem ezt a finom tejszínes süteményt. Sajnos, mire a fotózáshoz jutottam az igazán szép szeletek már elfogytak:( Sebaj, végül is ez azt jelentette, hogy jó volt a süti. Nagyon is!

Hozzávalók:
tészta:
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál víz
6 evőkanál liszt
4 evőkanál kakaópor
4 evőkanál olaj
1 evőkanál méz
1 kávéskanál fahéj
1 csomag sütőpor

krém:
8 dl tejszín
2 X 10 g zselatin
14 dkg porcukor
1 rúd vanília

csokoládéréteg a középre:
15 dkg étcsokoládé
7 dkg vaj
1 teáskanál olaj

csokoládé a tetejére:
15 dkg étcsokoládé
7 dkg vaj
1 teáskanál olaj



Tészta készítése:
  1. A tojásokat a cukorral keverjük habosra.
  2. Tegyük hozzá az olajat, vizet valamint a lisztet a kakaóport, a fahéjat a mézet és a sütőport és keverjük ki simára.
  3. Előmelegített sütőben  sütőpapírral kibélelt tepsiben 180 fokon 10-12 perc alatt süssük meg két részletben a lapokat.
Krém készítése:
  1. A vaníliarúd belsejét kaparjuk ki és adjuk hozzá a porcukorhoz.
  2. A tejszínt verjük habbá a  vaníliás porcukorral,
  3. A zselatin lapokat áztassuk be hideg vízbe majd 5 kanál vízbe tegyük bele, és melegítsük fel.
  4. Adjuk hozzá a zselítínt a krémhez.
  5. A  krémet tegyük be 10-15 percre a hűtőbe, hogy könnyebben tudjuk vele majd dolgozni
  6. Fektessük le a kihűlt egyik lapot és kenjük el rajta a krém felét.
  7. Gőz felett olvasszuk meg a csokoládét, majd keverjük hozzá a vajat és az olajat.
  8. Kenjük el  a csokoládémasszát a krém tetején.
  9. Helyezzük rá a másik lapot, és kenjük el rajta a krém másik felét.
  10. A tetejére is készítsük el a csokoládémasszát és kenjük el.
Fogyasztás előtt 12 órát tartsuk hűtőszekrényben.

Forrás: http://www.mindmegette.hu/kinder-pingui-kocka.recept

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails