2011. május 14., szombat

Citromos vajban sült hekk lilahagymával

Sajnos nem gyakran fogyasztunk halat, pedig mindig amikor készítek megfogadom, hogy hetente egyszer bizony fogunk halat enni! Visszanéztem, hogy utoljára március elején készítettem, méghozzá hasonló módon, mint most, sütőpapírban készítem el a rozmaringos hekket.

A halnak a benne található telítetlen zsírsavaknak köszönhetően kulcsfontosságú szerepe van az egészségmegőrzés szempontjából. A rendszeres halfogyasztás bizonyítottan csökkenti az érelmeszesedés és az infarktus kialakulásának kockázatát. A halaknak az alacsony energiatartalmával szemben nagy a fehérjetartalma.
Talán meglepő, de pl. Japánban 2005 óta törvény írja elő, hogy minden iskolás gyermek naponta fogyasszon halat. Magyarországon ezzel szemben a hal szinte egyáltalán nem szerepel az iskolai menüben. A japánok évente átlagosan hetven-nyolcvan kilogramm halat esznek, míg magyarok maximum három kilogrammot fogyasztanak.



Hozzávalók (2 személyre):
0,5 kg fagyasztott hekk

vaj
2 db lilahagyma
2 db citrom
sütőpapír


  1. A hekket olvasszuk ki majd sózzuk be.
  2. Vágjunk le a sütőpapírból akkora darabokat, melyekbe egy nagyobb, vagy két kisebb halat be lehet majd csomagolni.
  3. A haldarabokat helyezzük rá egyesével-kettesével a sütőpapírokra.
  4. Szeleteljük fel a citromot és a hagymát, majd tegyük rá a halak tetejére. Minden csomagba tegyünk egy fél diónyi vajdarabkát is.
  5. Tekerjük össze a sütőpapírt a halakon, úgy mintha szaloncukrot csomagolnánk.
  6. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 perc alatt süssük készre.
  7. Tartsuk még kb.10 perig a papírban a megsült halakat, majd fogyaszthatjuk.



 Forrás: http://www.fogyasztok.hu/cikk/20100812/halfogyasztas-nepszerusitese-kampany

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails