2013. március 18., hétfő

Fokhagymás-tejszínben sült burgonya

Az az igazság, hogy alapjában véve minimális burgonyát fogyasztunk, de a tejszínben való sütési mód kicsit más megvilágításba helyezte a krumplikérdést és nagy kedvencünk lett. Elsőként, sőt másodjára is rozmaringos-tejszínben sült burgonyát készítettem, azonban harmadszorra már kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan működik a dolog egy kicsit más ízvilággal. Jelentem, nagyon finom így is! 


Hozzávalók:
0,5 kg tisztított burgonya

bors

2 dl habtejszín
5 gerezd fokhagyma
  


Hoztam egy kis tavaszt, remélem nem bánjátok! Hopp-hopp! Most jut eszembe, megosztom Veletek is, hátha más is ugyanúgy tévesen ismeri ezt a szép növényt mint Én. A képen látható virágot bizony aranyesőként ismertem, pedig nem is az. A pontos neve aranyfa, ami nem tévesztendő össze sem az aranyesővel sem pedig aranyvesszővel:) 

Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Aranyfa


Ezt a receptet is megtekinthetitek a Kifőztük magazin márciusi számában.


  1. A burgonyát tisztítsuk meg és szeleteljük fel kb fél cm-es karikákra.
  2. Sózzuk be a burgonyát majd kb 20 percet hagyjuk állni.
  3. Tegyük a burgonyát egy tűzálló tálba, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymával elkevert tejszínt valamint borsozzuk meg.
  4. Lefedve, 180 fokos sütőben süssük addig amíg megpuhul a krumpli (kb 50 perc).


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem javítani kellene a tejszín mennyiségét (a másik receptben is, amire a link mutat).
A 0,2 dl (20 ml) alig több, mint egy evőkanálnyi. A 2 dl (avagy 0,2 l) már jobban hangzik.

Mézesélet írta...

Köszönöm az észrevételt: Igaz:) korrigáltam a mértékegységet....)

Unknown írta...

elkészült!
Kb 17-18 dkg füstölt karaván és 10 dkg kék sajt került bele, bor sajnos nem, mert nem volt itthon. Kicsit több tejszínt is tettem, 2 d-t. Nagyon finom!! Köszi :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails