2011. augusztus 8., hétfő

Tejszínes feketeszeder torta

Mondhatom, hogy talán ennél finomabb tortát még nem sütöttem! Már akkor, amikor szedtem a szedreket a szüleimnél, tudtam, hogy ebből valami nagyon tuti torta fog készülni, és szerencsére így is lett. Nagyon könnyű piskóta, tejszínes krém, valamint zamatos gyümölcs jellemzi ezt a tortát. Más gyümölccsel is finom lehet, Én biztos, hogy hamarosan újból el fogom készíteni.








A tésztához:
6 db tojás
6 dkg sima liszt (BL55)
6 dkg Master Mix  (szénhidrátcsökkentő keverék)
12 dkg nyírfacukor
csipet só

A krémhez:
4 dl tejszín
25 dkg mascarpone
folyékony édesítőszer
30 dkg feketesszeder
1 csomag zselatin fix




A tortához 4 lapot kell egyesével sütni. Én mindig külön sütöm meg a különféle tortákhoz a lapokat, mert így szebbek, és szerintem egyszerűbb is hogy nem kell keresztben szétvágni. Én 18 cm-es tortaformát használtam. Nagyobb torta sütésénél süssünk 3 lapot, vagy növeljük a mennyiségeket.
  1. A tojások fehérjét a sóval és a cukor felével verjük fel kemény habbá.
  2. A tojások sárgáját a cukor másik felével keverjük ki. Addig keverjük amíg teljesen krémes lesz, és szinte kezd kifehéredni.
  3. A lisztet és a Master Mixet keverjük össze.
  4. A tojásfehérjét keverjük hozzá lazán a tojássárgájás krémhez.
  5. Szitáljukk bele a tojásos keverékbe a liszteket és lassan, lazán keverjük el.
  6. Osszuk el a tésztát négy felé.
  7. Sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformában süssük készre a lapokat. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, hogy nem ragad-bele a tészta.
  8. A tejszínt kezdjük el habverővel felverni. Félidőben adjuk hozzá a zselatin fixet majd és verjük fel kemény habbá. a tejszínt.
  9. Keverjük ki krémesre a mascarponét, majd keverjük el benne a vanília kivonatot, Édesítsük ízlés szerint.
  10. A mascarponés krémhez lazán keverjük hozzá a tejszínhabot.
  11. Keverjük át lazán a krémet, majd kb 15-20 percre tegyük be a hűtőbe. Addigra kicsit már kezd összeállni a krém jobban lehet majd vele dolgozni.
  12. A krémmel kenjük meg a lapokat, tegyünk rá egy-egy réteg szedret valamint a torta tetejét és az oldalát is kenjük meg krémmel.
  13. Tegyük hűtőszekrénybe legalább 6 órára fogyasztás előtt. Tálalás előtt díszítsük fel a torta tetejét is gyümölccsel.

3 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

Fantasztikusan néz ki,és ahogy írtad is nagyon finom is!

Éva írta...

Csodaszép lett és nagyon finom lehet! Imádom a szedret ezért ha ennyi szedrem lenne most hirtelen, biztos megpróbálnám elkészíteni!

Mézesélet írta...

Köszönöm! Igen, nagyon finom volt:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails