2011. május 22., vasárnap

Update nokedli

A legtöbb magyar ember szereti a nokedlit vagy szebben nevezve galuskát. A baj ezzel az étellel csak az, hogy hagyományos módon készítve igencsak hizlaló, ugyanis igen magas a szénhidrát tartalma. Talán nem Mindenki tudja , hogy bizony el lehet készíteni ezt a köretet, úgy is, hogy végeredményként egy jóval alacsonyabb szénhidrát tartalmú ételt kapjunk. Így már minden lelki ismeret furdalás és különböző fogadalmak nélkül is bátran fogyaszthatjuk! Nálam most készült először ez a változat, és hát mit mondjak.....remek volt. Próbaképpen egy kisebb adagot készítettem csak, de így is elég volt négy étkezésre.




Hozzávalók:
10 dkg Bl 80-as liszt (vagy sima Bl 55-ös liszt)
10 dkg Master Mix (szénhidrátcsökkentő keverék)
2 tojás
csipet só


  1. A lisztet és a master mixet keverjük el.
  2. Adjuk hozzá  a tojásokat, és  egy kis vizet.
  3. Fakanállal keverjük össze csomósra a tésztát. Semmiképpen se keverjük ki teljesen simára!. Amennyiben még szükséges adjunk hozzá vizet, pont ugyanolyan állagúnak kell lennie, mint a hagyományos nokedli tésztának.
  4. Hagyjuk 30 percig állni.
  5. Egy lábasba forraljunk vizet. Enyhén sós vízbe szaggassuk bele nokedlit és főzzük ki. Várjunk amíg a nokedli feljön a víz tetejére és szűrjük le.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails