2010. december 26., vasárnap

Sajtos-oregánós rúd

Régóta várakozott már Nálam ez a Stahl recept kipróbálásra. Hírtelen ötletként, december 24-én délelőtt jutott eszembe, hogy kéne valamilyen sós sütit is sütni. Így került kipróblásra, annyi különbséggel az eredeti recepthez képest, hogy parmezán helyett eadami sajtot használtam hozzá.




Hozzávalók:
20 dkg finomliszt
1 púpos teáskanál só
5 dkg frissen reszelt parmezán (én ezt eadamival helyettesítettem)
1 evőkanál morzsolt oregánó
frissen őrölt bors
10 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
4 evőkanál hideg víz
a tetejére 2 evőkanál szezámmag
a nyújtáshoz kevés finomliszt
a kenéshez 1 tojásfehérje, amit előtte villával enyhén felvertünk


  1. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
  2. Keverjük össze egy nagy tálban a lisztet, a sót, a reszelt sajtot, a morzsolt oregánót és az őrölt borsot. 
  3. Ezután a reszelő nagy lyukú oldalán reszeljük hozzá a vajat, majd kézzel gyorsan morzsoljuk össze az egészet. Amikor ez megvan, adjuk hozzáa tojássárgáját és a vizet, és gyúrjuk össze a tésztát. Minél kevesebbet fogdossuk, annál omlósabb lesz majd készen.
  4. A  tésztát lisztezett gyúródeszkán nyútsuk ½ cm vékony téglalappá , és szintén ½ cm széles, hosszú csíkokra vágjuk fel.
  5. A csíkokat tegyük bele a sütőpapíros tepsibe, és kenjük meg a tojásfehérjével, amit villával enyhén felvertünk, és szórjuk meg szezámmaggal.
  6. 12-14 perc alatt süssük aranybarnára.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails