2013. október 25., péntek

Szilvás-mascarponés torta


Most így október végén hozom annak a tortának a receptjét amit még szeptemberben készítettem egy olyan családi összejövetelre ahol még augusztusi születésnapokat is ünnepeltünk. Idejében egyszerűen nem volt időnk megszervezni, mert mindig ütközött a kitűzött időpont valakinek a nyári programjával.
A tortát Én sütöttem és azt hiszem, hogy Mindenkinek ízlett aki kóstolta.....legalábbis ezt mondták :)
Jóféle szilvát már nem hiszem, hogy lehet az idén kapni, de remélem, hogy jó lesz valakinek mondjuk jövőre ez a recept.


Hozzávalók a tésztához:
9 tojás
27 dkg liszt
27 dkg cukor (nyírfacukrot használtam)


A tortához 3 lapot kell egyesével sütni, de akár megsüthetjük egyben is és utána vághatjuk három felé.
Nekem az vált be az idők folyamán, hogy külön sütöm meg a tortákhoz a lapokat, mert így szebbek, és szerintem egyszerűbb is hogy nem kell keresztben szétvágni.
  1. 3 egész tojást 9 dkg cukorral keverjünk habosra. Addig keverjük amíg teljesen krémes lesz, és szinte kezd kifehéredni.
  2. Szitáljunk bele 9 dkg lisztet, és lazán keverjük el.
  3. Sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformában süssük készre. Figyeljünk, hogy ne süssük túl,  egészen világosnak kell még lenni a tészta tetejének. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, hogy nem ragad-bele a tészta.
  4. A másik két lapot is süssük meg az előzővel megegyező módon

Hozzávalók a krémhez:
50 dkg mascarpone
2 dl tejszín
0.5 dl tej
6 lap zseltain
2 tk fahéj
kb 30 dkg szilva
4 ek szilvalaekvár

+ ízlés szerint porcukor vagy édesítőszer

  1. A tejszínt verjük fel habbá.
  2. Keverjük ki krémesre a mascarponét a fahéjjal és édesítsük ízlés szerint.
  3. A mascarponés krémhez lazán keverjük hozzá a tejszínhabot.
  4. A zselatin lapokat áztassuk be hideg vízbe 5 percre.
  5. Az előkészített zselatin lapokat vegyük ki a vízből, majd a meleg tejben tejben keverjük el és adjuk hozzá a krémhez.
  6. Keverjük át lazán a krémet, majd vegyük ki belőle kb az 1/3-ad részét és tegyük félre.
  7. A krém másik 2/3-ad részéhez keverjük hozzá lazán a szilvalekvárt. Óvatosan keverjük, hogy ne törjön össze a hab és nem is kell túl homogénre keverni
  8. A krémeket kb fél órára tegyük be a hűtőbe. Addigra kicsit már kezd összeállni a krém jobban lehet majd vele dolgozni.
  9. A szilvákat vágjuk félbe és szedjük ki a magokat.
  10. Fektessük le az első piskótát és helyezzük rá a szilvákat a héjas felükkel lefelé. Kenjük rá a szilvalekvár nélküli krémet.
  11. Tegyük rá a következő  lapot, és kenjük meg a lekváros krém felével
  12. A maradék krémmel kenjük meg a torta tetejét és az oldalát.
  13. Opcionálisan díszítsük a torta tetejét például szilvával :)



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails