2013. október 16., szerda

Csirkemelles-brokkolis egytálétel

Nagyon szép brokkolit vettem a napokban és az első gondolatom az volt, hogy egy finom krémlevest készítek majd belőle, hiszen olyan rég volt már.
Aztán mire sor került az elkészítésére meggondoltam magam, és a következő egytálétel sült ki belőle. Biztos, hogy hamarosan újra elkészítem majd, mert túl azon, hogy nagyon ízlett, pont ideális "munkába vivős" dobozolós étel is.


Hozzávalók:
50 dkg brokkoli

50 dkg csirkemell
3 dl tejföl

15 dkg kéksajt (ízlés szerint lehet más karakteresebb féle sajt is)

olíva olaj


  1. A brokkolit mossuk meg, majd sós vízben enyhén főzzük elő. 
  2. A csirkemellet mossuk meg, töröljük szárazra majd kockázzuk fel.
  3. Öntsünk olíva olajat egy serpenyőbe és forrósítsuk fel. Tegyük bele a húst, majd ízlés szerint sózzuk. Süssük addig a húst amíg a széle kifehéredik. 
  4. Tegyük bele egy tűzálló tálba rétegezve az előfőzött brokkolit valamint a csirkemellet. Keverjük ki a tejfölt krémesre és öntsük rá, valamint  morzsoljuk rá vagy reszeljük rá a a sajtot.
  5. Lefedve 200 fokon süssük készre. Az utolsó 5 percben lefedés nélkül pirítsuk meg a tetejét.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails