Nagyon pozitív dolgokat hallottam az utóbbi időben a következő kúráról, így Én is elkezdtem 2 hete. Nem mondom, hogy ez a legfinomabb ital amit eddig ittam, de annyira közel sem borzasztó, hogy ne lehessen bevállalni az egészségünk érdekében! Mostanra már a család több tagját és néhány ismerősömet is sikerült megfertőznöm, és nagy örömömre megisszák a reggeli kupicájukat. Mivel a nap kezdetén kell inni, így nagy félelmem volt, hogy a nagy mennyiségű fokhagyma majd érződni fog. Talán meglepő, de a hagymát szinte nem is lehet benne érezni, sokkal inkább a citromos-kesernyés íz a jellemző, így nem is kell attól félni, hogy a leheletünkön érződni fog.
"Akik ezt a gyógymódot kipróbálták, állítják, hogy már a három heti alkalmazás időtartama alatt is érezhető a hatása, mert az egész testnek fiatalos regenerálódást hoz. A meszesedés, és annak mellékhatásaként beindult folyamatok következtében (nyaki felmenő ér részen ) a látás, hallás, ízlelés, szaglás csökkenése tapasztalható. A kúra segítségével ezek a folyamatok megállíthatóak és visszafordíthatóak.
Negyven év felett akkor is tanácsos végigcsinálni, ha egyébként nincs semmi baj, betegség.
Negyven év felett akkor is tanácsos végigcsinálni, ha egyébként nincs semmi baj, betegség.
Sokan állítják, hogy a kúra eredményeképpen javult a látásuk, hallásuk, fog- és ínyproblémáik, a vérnyomásuk értékei, energikusabbak, teherbíróbbak lettek, nyugodtabbá, pihentetőbbé, vált az éjszakai alvásuk."
5 db citrom (lehetőleg természetes körülmények között termesztett, nem permetezett gyümölcsöt használjunk)
30 gerezd fokhagyma (melyből természetesen a magyar az igazi)
1 liter víz
- A fokhagymáról szedjük le a héját.
- A citromot mossuk meg alaposan.
- A citromokat vágjuk össze nagyobb darabokra a héjával! együtt.
- Tegyük turmixgépbe a citromot a fokhagymával együtt és turmixoljuk össze. Amennyiben nehezen birkózik meg a gép a turmixolásasal öntsünk hozzá az 1 liter vízből.
- Öntsük hozzá egy liter vizet és buggyanásig forraljuk fel.
- Lefedve kihűlésig hagyjuk állni, majd szűrjük le.
- Töltsük palackba és tároljuk hűtőszekrényben.
Adagolás:
"Naponta egy kupicányi mennyiséget ajánlatos fogyasztani reggel, étkezés előtt. Egy kúra három hétig tart, amely 8 nap szünet után még egyszer megismételhető. Általában ezt követően áll be egy tartósabb eredmény. Szükség esetén harmadszor is megismételhető.Félévente, vagy évente ajánlatos megismételni ezt az olcsó és ártalommentes, három hetes kúrát."
7 megjegyzés:
Szia :) Csináltam én is tavaly és tényleg jól éreztem magam. De az is lehet, hogy csak azért, mert közben fogytunk is. Na nem ettől, persze :)) Apa persze nem mérgezi magát ilyesmivel - sajnos - de én megbirkóztam vele. Neked hogy ízlik?
Már kezdem megszokni.....Az túlzás, hogy finom, ezért utána mindg leöblítem valamivel.
Sziasztok . A párommal pár napja keztük el és majd ha érezzük hatását megírom . Szìvesen venném ha aki fogyasztotta az leìrná tapasztalatait. Köszönöm.
Sziasztok. Mi is elkezdtük a párommal a kúrát. Ha érezzük hatását megírom . Ti is jelezzétek véleményeteket. Köszi.
Sziasztok! Ma én is Elkezdtem a kúrát! Kritikusan magas a vérnyomásom. Remélem valamit húz le rajta. Ha mellékesen az egyéb dolgok is jelentkeznek,(hallás, látás javulás)az sem probléma! ��
Kicsit mar belül,de a kis tej és már jó is.
Sziasztok! Ha már Mézesélet, akkor megjegyzem felturbózható egy kis mézzel - az ize is és a méznek is rengeteg kedvező élettani hatása van...
Zoli
Megjegyzés küldése