2014. augusztus 3., vasárnap

Pikáns bazsalikomos csirkesült

Az esetek döntő többségében egészben sült csirkét hétközben szoktam készíteni, mégpedig minden fűszerezés nélkül sóágyon szoktam megsütni. Most azonban úgy alakult, hogy hétvégi menü volt a csirkesült, így egy fűszeresebb variációt próbáltam ki, melyet sütőzacskóban sütöttem meg.


Hozzávalók:
1 egész csirke (kb 1,5 kg-os csirkét használtam)

2 ek mustár
2 ek baracklekvár
2 ek barbecue szósz
1 tk worchester szósz
4 gerezd fokhagyma
bors
bazsalikom




  1. A csirkét mossuk meg, és tisztítsuk meg gondosan, majd töröljük szárazra, és sózzuk és borsozzuk be.
  2. A fokhagymát zúzzuk össze majd keverjük össze a mustárral, a lekvárral, a barbecue szósszal és a worchester szósszal. Adjunk hozzá friss vagy szárított bazsalikomot.
  3. Kenjük be alaposan a csirkét mindenhol a szósszal.
  4. Tegyük bele a csirkét sütőzacskóba  és 190 fokon süssük készre kb 1 órán keresztül. Az utolsó 10 percben vegyük ki a sütőzacskóból és emeljük meg a sütési hőmérsékletet 200 fokra és süssük addig amíg igazán ropogós lesz a csirke bőre.
  5. Miután kivettük a sütőből, hagyjuk 15 percet állni és fogyasztható is.



Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails