2014. február 15., szombat

Sült túrótorta feketeszerderrel

Valamikor hét elején találkoztam a facebookon a következő torta alapreceptjével és rögtön el is döntöttem, hogy hétvégén megsütöm. A recept lényege, hogy túró, tojás, pudingpor, cukor, és valamilyen gyümölcs kell hozzá, majd az egészet összekeverve kell megsütni. Aztán továbbolvasgatva láttam még jó ötleteket is, például azt, hogy akár össze is lehet turmixolni a túrót és akkor máris kicsit sajttortára hasonló állag lehet a végeredmény.


Ma végre neki is láttam a torta elkészítésesnek de észrevettem, hogy egy kicsit kevesebb túróm van itthon mint ami szükséges lenne, így rögtön változtatnom is kellet a recepten és megalkottam a saját variációmat.

Ebben a változatban a túró egy részét joghurt valamint tejföl keveréke teszi ki. Variálhatjuk többféle gyümölccsel, vagy akár maradhatunk az alapreceptben megadottaknál. Ebben az esetben hagyjuk el a joghurtot és a tejfölt és 50 dkg túróval készítsük.

Miután elkészült a torta és megkóstoltam jót mosolyogtam magamban ugyanis eszembe jutott, hogy lassan 3 éve Én már készítettem egy nagyon hasonló citromos tortát :)


Hozzávalók:
35 dkg túró
1 dl joghurt
1 dl tejföl
1 csomag vaníliás pudingpor
cukor vagy édesítőszer
2 db tojás
1 rúd vanília magjai (elhagyható, de sokkal finomabb lesz ha beletesszük)
2 bögrényi feketeszeder (ez akár lehet kevesebb is vagy használhatunk másféle gyümölcsöt is)

  1. A szeder kivételével az összes hozzávalót tegyük bele egy edénybe és botmixerrel turmixoljuk össze. Közben kóstolgassuk és édesítsük ízlés szerint.
  2. Öntsük a masszát egy sütőpapírral kibélelt tortafaormába (Én pitetálba sütöttem)
  3. A gyümölcs felét szórjuk bele a süteménybe.
  4. Előmelegített sütőben 180 fokon süssük készre.
  5. Hagyjuk kihűlni, majd hűtőszekrényben hagyjuk dermedni legalább két órán keresztül. Ezt követően a torta szépen szeletelhető lesz.
  6. Tálaljuk a maradék szederrel

2 megjegyzés:

Nea írta...

Nálam is elkészült, csoda finom volt. Köszönöm a receptet!

Mézesélet írta...

Nagyon örülök, hogy ízlett :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails