Igazából most is csak azért jött az ötlet, mert volt egy nagyobb tálra való piros valamint fehér szemű szőlő a hűtőmben, ami már nem akart sehogy sem elfogyni. Kidobni viszont sajnáltam volna, így lett belőle két üveg finom szörp. Mivel Nekem nagyon ízlik, így felkerült a minden évben elkészítendő/befőzős finomságok listájára!
Hozzávalók:
1 kg szőlőszem
2 citrom leve
cukor vagy édesítőszer ízlés és a szőlő cukortartalma szerint
2 dl víz
1 késhegynyi nátrium benzoát
- A szőlőt mossuk meg és szemezzük le.
- Tegyük bele a szőlőt egy lábasba, főzzük össze pár perc alatt, majd turmixoljuk össze.
- Adjuk hozzá a vizet. Passzírozzuk át a szőlős keveréket egy megfelelő méretű szűrön. Ügyeljünk arra, hogy ne legyen túlságosan finom a szűrő, mert akkor nagyon könnyen eltömődhet a magoktól és héjtól.
- Passzírozás után öntsük vissza a lábasba, majd adjuk hozzá a cukrot/édesítőszert valamint a citromok levét és forraljuk fel.
- Adjunk hozzá egy kevés nátrium-benzoátot és keverjük el.
- Töltsük alaposan kimosott üvegekbe.
3 megjegyzés:
Biztosan nagyon finom lett! Képzeld én nem olyan régen ettem szőlőlekvárt, ha ettél finomat akkor azt próbáld ki egyszer különösen ha van is szőlőtök! A lányom egy rendezvényen vette ahol voltak őstermelők nagyon-nagyon finom!Abból az illatos fekete szőlőből készülhetett, de igen finom!
Igen, tudom, köszi:) Én is készítettem már otteló szőlőből (az idén) csak nem került fel a blogra:)
Pár nappal ezelőtt készítettem először szörpöt szőlőből, lekvárt meg már nem először. A szörp hihetetlenül finom lett!
Megjegyzés küldése