Oldalak
▼
2013. március 31., vasárnap
2013. március 30., szombat
Meggyes csokoládéfegylalt
Ki várja már ugyanúgy, mint Én, hogy jó idő legyen? Mégpedig olyan igazi jó idő, olyan legalább icipicit nyárias, olyan fagyis... Szinte Nekem is hihetetlen, de most nézem, hogy ezt a fagylaltot közel 2 hónapja készítettem még a Kifőztük magazin márciusi számába és akkor úgy gondoltam, hogy márciusban már biztos jó idő lesz és talán aktuálissá is válhat ez a hűsítő csokifagyi:! Hát...nem így történt, eddig nem sok napsütést kaptunk, de most már tényleg gyere tavasz:)
Hozzávalók:
4 dl habtejszín
4 dl tej
4 ek holland kakaópor
10 dkg magas kakótartalmú étcsokoládé
3 tojássárgája
12 dkg cukor (kókuszcukorral extrán finom)
30 dkg magozott meggy (fagyasztott vagy friss)
- A tojássárgájákhoz adjuk hozzá a cukrot, majd habverővel keverjük ki krémesre.
- A tejszínt és a tejet melegítsük fel és közben tördeljük bele a csokoládét valamint tegyük bele a kakaóport. Olvasszuk össze és keverjük ki simára.
- Lassú lángon tegyük hozzá a tojásos-cukros keveréket és sűrítsük be az egészet. Amennyiben még szükséges édesítjük tovább ízlés szerint.
- Hagyjuk kihűlni, majd hűtsük le hidegre a fagylaltalapot.
- Készítsük el fagylaltgéppel a fagylaltot és a végén keverjük hozzá a meggyet.
- Mikor elkészült, tegyük fagyasztóba hogy gombócolhatóvá dermedjen.
2013. március 28., csütörtök
Sűrített tejes sárgabarackkrémleves
Mostanában nagyon rákaptam a különböző gyümölcslevesekre, hetente többször is szoktam készíteni. A hónapban már került fel a blogra egy főzés nélküli joghurtos sárgabarackkrémleves ez a mostani variáció főzött, valamint sűrített tejjel készült. Hmm.....hirtelen nem is tudok választani, hogy melyik a finomabb....:
Hozzávalók (6 adagoz):
60 dkg sárgabarack (fagyasztott vagy friss)
3 dl sűrített tej
5 dl víz
2 ek étkezési keményítő
fahéj
kardamon
cukor vagy édesítőszer
- A barackokat magozzuk ki.
- A barackot tegyük fel főni a vízzel. Adjuk hozzá ízlés szerint a fűszereket és édesítsük. Forraljuk össze.
- A keményítőt keverjük ki simára a sürített tej felével a sűrített tej másik felét adjuk a készülő leveshez.
- Folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be a levest a keményítős keverékkel.
- Tegyük az egészet turmixgépbe és turmixoljuk össze.
- Amennyiben még szükséges édesítsük/fűszerezzük ízlés szerint, valamint hígítsuk kellemes sűrűségűre vízzel és turmixoljuk ismét össze.
2013. március 27., szerda
Sóágyon sült csirke fűszeres vajjal sütve
Az esetek döntő többségében ha csirkét sütök azt minden fűszerezés nélkül sóágyon szoktam megsütni. Szerintem így lesz a legropogósabb a bőre a csirkének, valamint egyszerű és nagyszerű az elkészítése. Aki esetleg nem ismeri ezt az elkészítési módot, szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni: lényegében azon kívül, hogy ráhelyezzük a csirkét egy kg sóra tényleg nincs más tennivaló vele.
Most borssal, bazsalikommal és vajjal ízesítettem, egy finom salátával tökéletes ebéd volt
Hozzávalók:
1 egész csirke (kb 1,5 kg-os csirkét használtam)
1 kg só
10 dkg vaj
bors
bazsalikom
- A csirkét mossuk meg, és tisztítsuk meg gondosan.
- Egy tepsibe öntsük bele a sót és lapítsuk el egyenletesen
- A vajat keverjük kis simára ízlés szerint borssal és bazsalikommal
- A csirke bőrét óvatosan feszítsük fel és kenjünk a vajból a csirke bőre alá (melleknél, comboknál). A maradék vajat kenjük a csirke bőrére kívülről. csirke bőrét tűzzük le fogpiszkálóval/hústűvel és kötözzük össze a lábait.
- Helyezzük rá a csirkét a sóágyra, és 180 fokon, lefedés nélkül süssük készre kb 1,5 órán keresztül. Az utolsó 10 percben emeljük meg a sütési hőmérsékletet 200 fokra és süssük addig amíg igazán ropogós lesz a csirke bőre.
- Miután kivettük a sütőből, hagyjuk 15 percet állni. Emeljük le a csirkét a sóágyról, és fogyasztható is.
2013. március 25., hétfő
Mazsolás májpástétom
Szoktatok házi májpástétomot készíteni? Én igen, és eddig az abszolút kedvencem a következő aszalt szilvás változat volt. Éppen ezért, most is valami hasonlót szerettem volna készíteni és így a mazsolát választottam hozzá ízesítésenek. Nagyon jól sikerült, próbáljátok ki!
Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj
10 dkg kacsazsír
1 fej lilahagyma
só
3 kk majoranna
bors
1 marék mazsola
2 ek tejföl
- A májat mossuk meg és távolítsunk el róla a hártyákat és az eres részeket
- A hagymát kockázzuk fel és dinszteljük meg a kacsazsírban.
- Tegyük hozzá a májat és a fűszereket, főzzük, de csak addig, amíg a máj épp megpuhul. Közbe tegyük hozzá a mazsolát is.
- Várjunk amíg kicsit kihűl és adjuk hozzá a tejfölt.
- Botmixerrel keverjük össze az egészet.
- Amennyiben még szükséges fűszerezzük tovább.
2013. március 24., vasárnap
Joghurtos almakrémleves
Nagyon nem tudja ez az időjárás mostanában, hogy mit akar, szinte hihetetlen! Mit mondjak, Én most már egyre nehezebben viselem, hogy mikor már végre kitavaszodna akkor néhány nap múlva biztosan behavazunk:)
A következő leves nem időjárásfüggő, sőt amolyan jolly joker is lehet, ugyanis hidegen hűsítőként is fogyaszthatjuk, de forrón tálalva is nagyon finom.
Hozzávalók (4 adagoz):
3 db közepes alma
2,5 dl sűrű natúr joghurt
1 citrom leve
fahéj
cukor vagy édesítőszer
A következő leves nem időjárásfüggő, sőt amolyan jolly joker is lehet, ugyanis hidegen hűsítőként is fogyaszthatjuk, de forrón tálalva is nagyon finom.
Hozzávalók (4 adagoz):
3 db közepes alma
2,5 dl sűrű natúr joghurt
1 citrom leve
fahéj
cukor vagy édesítőszer
- Az almáknak vágjuk le a héját valamint szedjük ki a magházukat.
- Tegyük fel az almákat annyi vízbe főni, hogy ellepje. Tegyünk hozzá fahéjat, a citrom levét valamint édesítsük ízlés szerint. Főzzük össze forrásig.
- Tegyük hozzá joghurtot és tegyük turmixgépbe, majd turmixoljuk össze.
- Amennyiben szükséges édesítsük még ízlés szerint, valamint hígítsuk kellemes sűrűségűre vízzel.
2013. március 20., szerda
Dagasztás nélküli kenyér
Azt hiszem, hogy szinte minden kenyérsütő "társam" ismeri a dagasztás nélküli kenyeret, így ennek a körnek nem sok újdonsággal fogok most szolgálni. Aki viszont nem szokott otthon kenyeret sütni és egy valóban nagyon egyszerű és nagyszerű receptet keres, azt arra biztatnám, hogy olvasson nyugodtan tovább. Évekkel ezelőtt indult az útjára a dagasztás nélküli kenyérsütési láz, azt hiszem, hogy sokan megsütötték/megsütöttük már.
Nálam azóta is vannak olyan időszakok amikor gyakrabban sütöm, aztán van, hogy hónapokig eszembe se jut... Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy alapjában véve nem vagyunk nagy kenyér és péksütemény fogyasztók. Szó, mi szó ez a kenyér szerintem elonthatatlan, több ismerősöm is megsütötte már és kivétel nélkül Mindenkinek sikerült valamint ízlett.
Süthetjük ovális vagy kerek formában, ízesíthetjük bátran különféle magvakkal.
A következő linken kapcsolódó videót is találhattok!
Hozzávalók:
7,5 dl BL 80-as liszt (Én fele fehér tönkölyt valamint fele teljes kiőrlésű tönkölyt használtam)
3,75 dl víz,
fél tk szárított élesztő
1,5 tk só
opcionálisan magvak (napraforgó, szezám, len, tök, zabpehely)
- A liszthez keverjük hozzá a sót valamint az élesztőt.
- Öntsük hozzá a vizet, majd keverjük össze lazán (nem kell sokat kevergetni)
- Kelesszük 12 órán keresztül (általában este szoktam elkészíteni). Az állaga nem tipikusan kelt tésztás sokkal inkább a nokedli tésztához tudnám hasonlítani.
- 12 óra múlva,öntsük ki a tálból és keverjünk hozzá ízlés szerint magvakat.
- Hajtogassuk át, valamint lisztezzük be mindkét oldalát és szórjuk meg magvakkal.
- Letakarva pihentessük 30 perig.
- A sütőt melegítsük fel 250 fokra, és ezzel egyidejűleg egy fedeles jénai edényt is melegítsünk elő a sütőben
- Kb fél óra elteltével vegyük ki a tálat a sütőből és erősen lisztezzük be az alját.
- Tegyük a tésztát az előmelegített tálba, majd a sütőbe.
- Lefedve süssük 30 percig, majd vegyük le az edény tetejét le süssük további 20-25 percig.
2013. március 18., hétfő
Fokhagymás-tejszínben sült burgonya
Az az igazság, hogy alapjában véve minimális burgonyát fogyasztunk, de a tejszínben való sütési mód kicsit más megvilágításba helyezte a krumplikérdést és nagy kedvencünk lett. Elsőként, sőt másodjára is rozmaringos-tejszínben sült burgonyát készítettem, azonban harmadszorra már kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan működik a dolog egy kicsit más ízvilággal. Jelentem, nagyon finom így is!
Hozzávalók:
0,5 kg tisztított burgonya
só
bors
2 dl habtejszín
5 gerezd fokhagyma
0,5 kg tisztított burgonya
só
bors
2 dl habtejszín
5 gerezd fokhagyma
Hoztam egy kis tavaszt, remélem nem bánjátok! Hopp-hopp! Most jut eszembe, megosztom Veletek is, hátha más is ugyanúgy tévesen ismeri ezt a szép növényt mint Én. A képen látható virágot bizony aranyesőként ismertem, pedig nem is az. A pontos neve aranyfa, ami nem tévesztendő össze sem az aranyesővel sem pedig aranyvesszővel:)
Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Aranyfa
- A burgonyát tisztítsuk meg és szeleteljük fel kb fél cm-es karikákra.
- Sózzuk be a burgonyát majd kb 20 percet hagyjuk állni.
- Tegyük a burgonyát egy tűzálló tálba, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymával elkevert tejszínt valamint borsozzuk meg.
- Lefedve, 180 fokos sütőben süssük addig amíg megpuhul a krumpli (kb 50 perc).
2013. március 13., szerda
Aszalt paradicsomos avokádókrém
Nagyon szeretem az avokádó alapú krémeket, tökéletes kenyérre való lehet és sokféleképpen variálhatjuk. Most nézem, hogy eddig még egy egy csokis avokádó puding valamint egy chilis változat került fel a blogra.
Ezt a receptet is megtekinthetitek a Kifőztük magazin márciusi számában.
Hozzávalók:
1 db érett, puha avokádó
1 gerezd fokhagyma
kb fél lime leve (citrom is lehet)
só
1 ek krémsajt
1 db érett, puha avokádó
1 gerezd fokhagyma
kb fél lime leve (citrom is lehet)
só
1 ek krémsajt
4-5 db aszalt paradicsom
- Az avokádó héját húzzuk le és távolítsuk el a magját.
- Villával törjük össze az avokádót.
- Keverjük hozzá a krémsajtot és a zúzott fokhagymát.
- Sózzuk, borsozzuk és adjunk hozzá lime levet.
- Szeleteljük fel az aszalt paradicsomot és keverjük össze. Fogyasszuk tortillával, pirítóssal.
2013. március 11., hétfő
Balzsamecetes-mozarellás céklasaláta
Az elmúlt hónapokban gyakran készítettem céklából köretet. Általában vagy a következő mozarellás változatot vagy pedig ezt a salátát. Hmmm... mindkettő a kedvencem, valahogy egyiket se tudom megunni.
Ezt a receptet a Kifőztük magazin márciusi számában is megtekinthetitek!
Hozzávalók:
Ezt a receptet a Kifőztük magazin márciusi számában is megtekinthetitek!
Hozzávalók:
50 dkg főtt, tisztított cékla
20 dkg mozarella
3 dl sűrű tejföl
só
kb 3 ek balzsamecet
kb 2 ek cukor vagy cukorhelyettesítő
tálaláskor reszelt parmezán a tetejére (elhagyható)
1. A céklát főzzük meg puhára.
2. Tisztítsuk meg a céklát és kockázzuk fel kb 1x1 cm-es
kockákra.
3. Kockázzuk fel a mozarellát is szintén 1x1 cm-es kockákra
4. Keverjük ki krémesre a tejfölt a balzsamecettel, a cukorral
és a sóval.
5. Keverjük össze a céklát a tejfölös keverékkel.
6. Lehűtve, reszelt parmezánnal tálaljuk.
2013. március 8., péntek
Ruccolás manadarinsaláta
Igaz, egész évben lehet kapni mandarint, de a citrusok igazi szezonjának lassan vége. Úgy gondolom, hogy azért még érdemes beütemezni még egy-két mandarin vagy narancssalátát.
A következő receptet a Kifőztük magazin márciusi számában is megtekinthetitek!
Hozzávalók (2 adaghoz):
6 db közepes mandarin
kb fél dl olíva olaj
2 marék ruccola
balzsamecetkrém
A következő receptet a Kifőztük magazin márciusi számában is megtekinthetitek!
Hozzávalók (2 adaghoz):
6 db közepes mandarin
kb fél dl olíva olaj
2 marék ruccola
balzsamecetkrém
- Egy mandarin levét facsarjuk ki és keverjük el az olíva olajjal.
- A mandarinokat szedjük gerezdjeire
- Forgassuk meg a ruccolát az olíva olajos öntetben, majd keverjük hozzá a mandarint.
- Tálaljuk balzsamecetkrémmel.
2013. március 7., csütörtök
Kifőztük 2013. március
Megjelent a Kifőztük online gasztro magazin márciusi száma. A három éves jubileumi számban Tőlem is találhattok recepteket:)
A magazint innen tudjátok letölteni!
A magazint innen tudjátok letölteni!
2013. március 6., szerda
Céklás kuszkusz
Ismét kuszkuszt hoztam, remélem nem bánjátok:)
Igaz, rendszeres olvasóim már biztosan észrevették, hogy többször előfordul, hogy egy-egy ételt viszonylag rövid idő múlva valamilyen más formában is kipróbálok....Így történt ez most is, hiszen mindenképpen valamilyen kuszkusz-os ételben gondolkodtam a múltkor készült cukkinis-tökmagos változat után. Próbáljátok ki, túl azon, hogy finom, rendkívül mutatós is lesz a kuszkusz a cékla intenzív színétől!
Hozzávalók:
25 dkg kuszkusz
2 közepes cékla
só
1 ek vaj
olíva olaj
húsleves/alaplé vagy víz
- A céklákat főzzük meg puhára.
- Tisztítsuk meg a céklát majd kockázzuk fel kb 1x1 cm-es kockákra.
- Kevés olívaolajon futtassuk meg a céklát és sózzuk meg enyhén.
- A kuszkusz öntsük egy tálba.
- A kuszkuszt öntsük fel annyi húslevessel/alaplével vagy vízzel, hogy ellepje.
- Sózzuk meg és keverjük el, majd takarjuk le annyi időre amíg beszívja a nedvességet (5-10 perc)
- Keverjük el a vajat kuszkuszban.
- Keverjük a céklát a kuszkuszhoz.
2013. március 4., hétfő
Joghurtos sárgabarackkrémleves
Ma egy nagyon gyors, főzés nélküli krémlevessel tudok szolgálni!
Mivel egy igazán szorgos-dolgos pakolászós, selejtezős hétvégén vagyok túl, így sok időm nem maradt a főzésre, lényegében azt ettük amit a mélyhűtő pakolása közben megláttam és gyorsan elkészíthető volt. A kezembe akadt többek között egy adagnyi napérlelte sárgabarack is, melyből a következő leves készült.
Feltétnek pirított mandulát vagy például zabkekszet ajánlok hozzá!
Hozzávalók (4 adagoz):
60 dkg sárgabarack (fagyasztott vagy friss)
2,5 dl sűrű natúr joghurt
cukor vagy édesítőszer
- A barackokat magozzuk ki.
- A barackot és a hideg joghurtot tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze.
- Amennyiben szükséges édesítsük ízlés szerint, valamint hígítsuk kellemes sűrűségűre vízzel és turmixoljuk ismét össze.
2013. március 3., vasárnap
Játék!
Hopp! A facebook-on játékot hirdettem meg és úgy gondoltam, hogy biztos, ami biztos itt is közzéteszem, nehogy valaki lemaradjon a nyerési esélyről!
Nos, aki szeretne velem játszani az jöjjön az facebook oldalmara és tekintse meg a következő bejegyzést.
2013. március 1., péntek
Zabtej
Időről-időre motoszkál a fejemben, hogy a tejet el kéne hagyni a táplálkozásomból, de sajnos aztán ez már ott megbukik Nálam, hogy a reggeli kávémat csakis tejjel tudom elképzelni. Régebben már készítettem növényi alapú tejet mandulából, aztán csak-csak visszatértem a kényelmesebb bolti tejecskéhez:)
A most készült zabtej is ígéretes alternatívának tűnik, teszteltem többféleképpen. Nekem magában is ízlik, próbáltam kávéba is, valamint egy gyümölcskrémleveshez is használtam belőle.
Hozzávalók:
5 dkg zabpehely
7,5 dl víz
csipet só
2 tk méz
- A zabpelyhet tegyük fel a vízzel és a csipet sóval főni és főzzük meg puhára.
- Adjuk hozzá a mézet és turmixoljuk össze az egészet.
- Amennyiben szükséges (turmixgép függő) szűrjük le.