Tegnap este nekiálltam négy láda sárgabarack feldolgozásának. Először nem is volt kérdés számomra, hogy hogyan készítsem, így nekiálltam a szokott módon. Mégpedig a klasszikus módszerrel, úgy, hogy forró vízbe tettem a barackokat és lehúztam szorgalmasan a héjukat. Aztán miután végeztem egy láda barackkal............. már borzalmasan untam, és olyan vége láthatatlannak tűnt az egész lekvárkészítéses procedúra. Gondoltam, hogy akkor itt itt az ideje és megpróbálkozom azzal a variációval is, hogy rajtahagyom a héját. Először próbaképpen egy kisebb adagot készítettem csak, és teszteltem a kettő közti különbséget. Hát...nem sok különbséget éreztem, úgyhogy a maradék három láda barackot héjastól tettem el. Nem is értem, hogy ez miért csak most jutott az eszembe, hogy kipróbáljam így is. Mert persze azt tudtam, hogy sokan így készítik, és azt is tudtam, hogy a sárgabarack héja sok pektint tartalmaz, mely segíti a lekvár zselésítését.
Íme az én sárgabarack lekvár receptem:
Hozzávalók:
sárgabarack
nyírfacukor
folyékony édesítőszer
jam fix
- A barackokat mossuk meg, és magozzuk ki.
- Botmixerrel turmixoljuk össze.
- Főzzük kb 20-30 percig.
- 4 liter lekvárhoz adjunk 2 ek nyírfacukrot valamint ha szükséges folyékony édesítőszert.
- Forraljuk fel, majd adjunk hozzá 1 tasak jam fixet.
- Töltsük üvegekbe, majd zárjuk le.
- Fordítsuk fejre az üvegeket kg 5 percig.
Készítettem még különböző ízesítésű lekvárokat is, kóstuljuk majd őket folyamatosan és felteszem majd sorjában mindegyiket.
Hú az az első kép nagyon ott van a topon! :) Éljen a hámozás mentes befőzés! :D
VálaszTörlésKöszi! Igen-igen éljen! Mi már nem érünk rá ilyesmire, nekünk már blogolni is kell:)
VálaszTörlésAnyukám is le szokta húzni a héját, de én is azt gondolom, hogy rajta fogom hagyni:-))
VálaszTörlésNagyon klassz lett!
Az Én Anyukám is héj nélkül teszi el. Remélem, hogy ezután le tudom majd Őt is beszélni.
VálaszTörlésAnyukám se hámozza. Bár amikor ráér és unatkozik akkor igen. Kértem csináljon nekem pár adag nyírfacukrosat, de már későn szóltam, így kérdezném, hány kg barackból lett ez a 4 liter? (ennyit ugyan én nem szeretnék de pár üveggel simán) köszönöm, E.
VálaszTörlésJaj Emőke! Tudtam, hogy le kellett volna mérnem! ....de annyi volt a barack és kevés a hely... így most nem tudok pontosan válaszolni! 6-7 kg-ra tippelek
VálaszTörlésSemmi gond. :) Gondoltam veszek 2-3 kg barackot. De az is lehet megnézem a jam fix zacskóján, mit ajánl. :) Szükség volt még a folyékony édesítőre?
VálaszTörlésEgy tasak jam fixet 1250 g gyümölcshöz ajánlanak. Én mindig jóval több gyümölcshöz teszem, hogy spóroljak az adalékkal és a szénhidráttal:) Egy kevés folyékony édesítőszer ment csak bele.
VálaszTörléshmm jóó! köszi! :) És még egy kérdés, hogy ennyi barackból hány üveg lett? :))
VálaszTörlésVáltozó méretűek az üvegeim. 26 kisebb üveggel lett összesen.
VálaszTörlésÉn ma mézzel és édesitö szerrel készitettem a férjemnek nagyon izlik!!!!!
VálaszTörlés