2016. október 16., vasárnap

Humusz

A mai nap valami nagyon-nagyon egyszerű és persze mégis finom ebédet szerettem volna készíteni, de fogalmam sem volt róla, hogy valójában  mit is készítsek.

Aztán amikor már majdnem feladtam a tervemet az egyszerű ebédre vonatkozóan, benéztem a konyhaszekrénybe és megpillantottam a hónapok óta vásárolt csicseriborsót. Innentől kezdve szinte adott volt a menü és humuszt készítettem belőle.




Hozzávalók:
1 üveg csicseriborsó (540 grammos üveggel használtam)
1 citrom vagy lime leve
2 nagyobb fokhagymagerezd
2 evőkanál tahini (szezámmagkrém)
kb 4 ek. olívaolaj + a tálaláshoz még egy kevés



  1. A csicseriborsót csöpögtessük le, de a levét ne öntsük ki.
  2. Botmixerrel pürésítsük össze a hozzávalókat, sózzuk ízlés szerint.
  3. Amennyiben túl sűrű, higítsuk a félretett lével.
  4. Tálaljuk olíva olajjal a tetején, valamint ízlés szerint tehetünk rá zöldfűszert is. Fogyasszuk pitával vagy köretként sültek mellé.

2016. szeptember 21., szerda

Paprikás padlizsánsaláta

Egyik kedvenc mostani salátámat hoztam ma :)

Az utóbbi időben többször is jártam Görögországban és minden alkalommal ettem padlizsánsalátát valahol. Mindenhol egy kicsit másmilyet volt szerencsém kóstolni, de még egyszer se csalódtam.

Ezt a mostani változatot például egy Athénhoz közel fekvő kis szigeten Aeginán ettem vacsorára egy kis tengerparti étteremben (de jó is volt....)  Visszagondolva, azt hiszem, hogy már már ott megfogalmazódott bennem, hogy hamarosan el fogom magam is készíteni. Jelentem, hogy sikerült eltalálnom az arányokat, ugyanazokat az ízeket kaptam vissza, csak a tenger és a görög környezet hiányzik hozzá nagyon... :)




Hozzávalók:
1 darab padlizsán 
2 db paprika
2 gerezd fokhagyma
olíva olaj
bors

kakukkfű




  1. A padlizsánokat vágjuk félbe, majd a vágott felükkel felfelé fordítva tegyük tepsibe. Tegyük mellé a félbevágott paprikákat és a fokhagymát. Locsoljuk meg olíva olajjal, adjuk hozzá kakukkfüvet majd lefedve 180 fokon süssük meg.
  2. Miután megsültek törjük össze villával a zöldségeket. (A padlizsánnak a héját nem távolítottam el, a paprikának is csak a szárát és a magjait szedtem ki.)
  3. Adjunk hozzá sót és borsot ízlés szerint és locsoljuk meg olíva olajjal.
  4. Fogyaszthatjuk jóféle friss kenyérrel, pitával vagy pirítóssal.

2016. június 22., szerda

Karfiolkenyér szalámival és mozarellával

A napokban többször is találkoztam a neten a karifolkenyér receptjével, aminek tulajdonképpen semmi köze a kenyérhez, ugyanis lisztet egyáltalán nem tartalmaz. Régebben szerepelt a blogon egy "karfiol alapú pizza" ahhoz viszont  nagyon hasonlít.

Próbáljátok ki, mert nemcsak nagyon finom, hanem nagyon egészséges is a sok-sok karfioltól :)
Én most házi szalámit és mozarellát tettem rá feltétnek, de nyugodtam lehet variálni ízlés szerint.


Hozzávalók:
1 kisebb karfiol
1 tojás
1 bögre reszelt sajt (cheddar sajtot használtam)
1 gerezd fokhagyma


Feltétnek:
10 dkg mozarella
bazsalikom
15 dkg szalámi
bors

  1. A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra. Ügyeljünk arra, hogy ne legyen pépes, hanem maradjon még darabos, morzsás állagú.
  2. A sajtot reszeljük le és keverjük össze a felét a karfiollal, a tojással, a reszelt fokhagymával és sózzuk meg ízlés szerint.
  3. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe. Halmozzuk bele a masszát és formázzunk a masszából kb fél cm vastagságú téglalapot. 
  4. Előmelegített 200 fokos sütőben süssük kb 10 percig. épp annyira, hogy kezdjen barnulni  a teteje.
  5. Vegyük ki a sütőből, szórjuk rá a maradék fél bögre sajtot. Tegyük rá a szalámit, valamint a felkarikázott mozarellát. Süssük készre kb 5 perc alatt.
  6. Szórjuk meg friss bazsalikommal és ízlés szerint borssal. Hidegen és melegen is fogyaszthatjuk.


2016. június 14., kedd

Epres spárgasaláta


Egy gyors salátát hoztam ma, amely jó ötlet lehet akár egy gyors ebédnek vagy éppen vacsorára.



Hozzávalók:
zöld spárga
szalonna
eper
dió
olíva olaj



  1. Készítsük elő a spárgát. A spárga szárát fogjuk meg és törjük le róla a fás részt. Nem kell külön "nézegetni", ott fog eltörni magától, ahol vége van a fás, használhatatlan résznek. Szedjük le a spárgáról a nagyobb pikkelyeket és mossuk meg alaposan.
  2. Tegyük a spárgákat sós, forrásba lévő vízbe és főzzük kb 10 percig.
  3. Vegyük ki a spárgákat és tegyük át hideg vízbe és hűtsük le.
  4. Szeleteljük a szalonnát, majd süssük zsírjára.
  5. Forgassuk hozzá a spárgákat a szalonnához.
  6. Szeleteljük fel az epret és vágjuk össze durvár a diót.
  7. Szedjük ki tányérra a spárgát, halmozzuk rá az epret és a diót. Amennyiben még szükséges locsoljuk meg olíva olajjal. 

2016. június 5., vasárnap

Paradicsomos epersaláta

vagy inkább epres paradicsomsaláta, merthogy a paradicsom és az eper körülbelül egyenlő arányban került bele. Akár magában, akár húsok vagy sajtok mellé is fogyaszthatjuk.


Hozzávalók:
25 dkg eper
25 dkg paradicsom (koktélparadicsomot használtam, de ízlés szerint lehet más fajta is)
olíva olaj
balzsamecet
bors

bazsalikom


  1. A paradicsomot és az epret szeleteljük fel, és locsoljuk meg egy kevés balzsamecettel, valamit olíva olajjal. Adjuk hozzá bazsalikomot és hűtsük le.
  2. Sózzuk és borsozzuk meg és fogyaszthatjuk.

2016. június 3., péntek

Villámgyors epres-joghurtos desszert

....amely valóban villámgyors ugyanis az elkészítése nem több, mint 5 percet vesz igénybe :)

Remélem, így az eperszezon kellős közepén jól fog jönni a következő epres finomság. Én még bőven az eperszezon előtt készítettem, de mostmár szerencsére lehet kapni finom magyar epret hozzá. 





Hozzávalók:
50 dkg eper
50 dkg sűrű, görög joghurt
1 csomag zselatin fix
cukor vagy édesítőszer ízlés szerint.


  1. Keverjük ki a joghurtot a cukorral és a zselatin fix-el krémesre.
  2. Az epret daraboljuk fel.
  3. Tegyük az epret és a joghurtos keveréket egy tálba és hagyjuk megdermedni,

2016. február 22., hétfő

Bocuse d’Or mesterkurzus


Minden bizonnyal sokan tudjátok hogy 2016 májusában Budapesten kerül megrendezésre a Bocuse d’Or  európai döntője.

A versenynek az egyik fő támogatója a Nespresso, akik jóvoltából nemrég részt vehettem egy Bocuse d’Or mesterkurzuson, ahol fantasztikus dolgokat volt lehetőségem elkészíteni pár kiválasztott blogger társaságában.


A kurzuson  a Bocuse d’Or magyar csapatának felkészítő edzőjének, Vomberg Frigyes irányítása alatt készítettünk el három pompás fogást. Az elkészítendő ételekről pontos leírást kaptunk és Frigyes végig irányította a tevékenységünket, így nem meglepő, hogy minden jól sikerült és nagyon sokat sikerült tanulnom.


Jöjjön akkor a menü, íme hogy mit is főztünk illetve mit látunk a képeken:

Lazactatár blinin
Szarvasgerinc kenyérkéregben sütőtök pürével és marinált zöldségekkel
Csokoládés meggy kávékrémmel
Moai coffee


A kurzusra a Nespresso számos kávékülönlegességgel készült, így azokat is meg tudtuk kóstolni.

Íme néhány kép, melyek valamelyest talán visszaadják a kurzus hangultatát, bár bevallom, hogy némelyik pillanatban azt se tudtam, hogy főzzek-e vagy inkább fotózzak :)




















2016. február 11., csütörtök

Olívabogyós narancsaláta


Nem olyan rég már szerepelt a blogon egy narancssaláta, melyet azóta többször is elkészítettem, legutóbb egy családi eseményen, ahol nagy sikert aratott.

Mivel még mindig  tart a narancsszezon  így úgy gondolom, hogy  érdemes ezt az olívabogyós variációt is közzé tenni itt a blogon, hamár egyszer lefényképeztem :)



Hozzávalók:
édes, jó ízű narancs
lilahagyma

bors
olívaolaj
bazsalikom
fekete olíva bogyó
  1. A narancsokat hámozzuk meg és karikázzuk fel.
  2. A lilahagymát vágjuk apróra. 
  3. Halmozzuk tányérra a narancsot, majd rá a hagymát és az olíva bogyót.
  4. Sózzuk, borsozzuk, tegyünk hozzá bazsalikomot és locsoljuk meg bőven olíva olajjal. 
Fogyaszthatjuk önmagában is, de pirítóssal is nagyon finom fogás.

2016. január 9., szombat

Gombás árpagyöngy

Egyik kedven gabonafélém az árpagyöngy ami túl azon, hogy finom magas rosttartalmú táplálék és számtalan kedvező élettani hatással is bír. 

Már többször készítettem gombával párosítva, szerintem érdemes kipróbálni :)



Hozzávalók:
25 dkg árpagyöngy
50 dkg gomba (barna csiperkét használtam)
1 db vöröshagyma
olíva olaj

bors
kb 2,5 dl húsleves esetleg víz



  1. A hagymát kockázzuk fel és kevés olajon dinszteljük meg.
  2. Az árpagyöngyöt mossuk át többször.
  3. Adjuk hozzá az árpagyöngyöt a hagymához és pirítsuk le enyhén. Ezt követően öntsük fel húslevesel. Lassú lángon, lefedve főzzük készre.
  4. A megtisztított felszeletelt gombát pároljuk meg olíva olajon, közben sózzuk, borsozzuk.
  5. Keverjük össze a gombát az árpagyönggyel.

2016. január 5., kedd

Sült feta

Nagyon boldog és lehetőségekben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak :)


Így évindításnak egy rém egyszerű és nagyszerű fogást hoztam..... Fogyaszthatjuk akár jóféle kenyérrel, vagy salátával is.


Hozzávalók:
feta sajt
olíva olaj
oregano

  1. Szórjuk meg a fetát oregánóval.
  2. Egy serpenyőbe öntsünk olíva olajat, majd tegyük bele a feta szelet(ek)-et.
  3. Süssük meg néhány perc alatt a sajt mindkét oldalát.
  4. Tálaláskor locsoljuk meg még egy kevés olíva olajjal.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails